P. Hartai Gábor SDB

Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. (1Kor 13,12)

A WIMEXEK

 A wimexek kicsi faemberek voltak. Mindegyik faembert egy Éli nevű fafaragó készítette, akinek műhelye a falu feletti hegy tetején állt. Mindegyik wimex más és más volt. Némelyiknek hosszú orra volt, a másiknak nagy szeme, néhányan közülük magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Volt, aki kalapot viselt közülük, mások kabátban jártak. De mindnyájukat ugyanaz a fafaragó készítette, és mindannyian ugyanabban a faluban éltek.

A wimexek mindennap reggeltől estig ugyanazt csinálták: matricákat ragasztgattak egymásra. Mindegyiküknek volt két doboza: az egyikben arany csillagok voltak, a másikban pedig szürke pontocskák. A wimexek városszerte mást se csináltak, csak naphosszat ezeket a csillagokat és pontokat ragasztgatták egymásra. A szépek, akiknek a fájuk sima volt, a festésük pedig jó, mindig csillagokat kaptak. De ha valakinek a fája durva volt, vagy a festék lepergett róla, szürke pontokat kapott a többi wimextől. Az okosak is csillagokat kaptak, meg azok is, akik nagy botokat tudtak a fejük fölé emelni, vagy át tudtak ugrani magas dobozokat. Voltak olyanok is, akik nagy szavakat tudtak mondani, vagy éppen szépen tudtak énekelni; a wimexek ezeknek is csillagokat adtak, amik némelyik wimexet már teljesen beborították. Amikor csillagot kaptak, a wimexeket olyan jó érzés töltötte el, hogy gyorsan csináltak megint valamit, hogy újfent kapjanak egy csillagot.

Mások ellenben csak keveset tudtak felmutatni, s így szürke pontokat kaptak. Pancsenelló is ilyen volt. Bár ő is megpróbált magasra ugrani, mint a többiek, de mindig elesett. Amikor pedig elesett, a többiek köréje gyűltek, és szürke pontokat adtak neki. Néha, egy-egy ilyen szerencsétlen esés során Pancsenellónak megsérült a fája – ekkor a többiektől újabb szürke pontokat kapott. Ilyenkor próbálta megmagyarázni, hogy miért is esett el, de mentegetőzése esetlenül sült el, és végül újabb szürke pontokat adtak neki. Egy idő után Pancsenellónak olyan sok szürke pontja lett, hogy az utcára sem akart kimenni. Attól félt, hogy valamit rosszul fog csinálni – mondjuk otthon felejti a kalapját vagy belép egy tócsába – és akkor a wimexek megint egy újabb szürke ponttal válaszolnak.

„Megérdemli a sok szürke pontot” – helyeseltek a faemberek. „Nem jó faember.” Egy idő után Pancsenelló hitt nekik

„Nem vagyok jó wimex” – mondogatta. Ha néha mégis elment hazulról, olyan wimexek társaságát kereste, akiknek szintén sok szürke pontja volt. Közöttük jobban érezte magát.

Egy napon találkozott egy olyan wimex-szel, akihez foghatót azelőtt még soha nem látott. Nem voltak rajta se szürke pontok, se pedig csillagok. Csak egyszerűen fa volt. Krisztinának hívták. Na nem mintha a wimexek nem próbáltak volna meg rá is matricákat ragasztani, de a matricák egyszerűen nem ragadtak rá. Néhányan csodálták Krisztinát, mivel nem voltak rajta ilyen pontocskák, s rohantak hozzá, hogy csillagokat aggassanak rá. De azok leestek róla. Mások lenézték, mivel nem voltak rajta csillagok, és szürke pontot nyomtak rá, ám azok is leperegtek.

„Ilyen szeretnék lenni” – gondolta Pancsenelló. „Nincs szükségem senkinek a bélyegére.” Megkérdezte tehát a matrica nélküli wimexet, hogy neki hogy sikerült ezt megcsinálni.

– „Könnyen.” – felelte Krisztina. „Mindennap elmegyek, és meglátogatom Élit.”

– „Élit?”

– „Igen, Élit, a fafaragót. Ott vagyok vele a műhelyben.”

– „Miért?”

– „Hát miért nem jössz és nézed meg te magad? Menj fel a hegyre, ő ott van.” – s ezzel a matrica nélküli wimex megfordult és továbbugrált.

– „De biztosan nem is akar majd velem találkozni!” – kiabálta Pancsenelló, de Krisztina nem hallotta meg. Pancsenelló hát hazament. Leült az ablaknál, és nézte a faembereket, amint buzgón sürögtek-forogtak, és adogatták egymásnak a csillagokat és pontokat.

– „Ez így nem jó.” – motyogta magában, és elhatározta, hogy meglátogatja Élit. Felment a szűk ösvényen a hegytetőre, és belépett a műhelybe. Fa szemei kerekre nyíltak a csodálkozástól, mikor meglátta a hatalmas méreteket. A szék akkora volt, mint ő maga. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy ráláthasson a munkaasztalra. A kalapács olyan hosszú volt, mint a karja. Pancsenelló nagyot nyelt. „Itt aztán nem maradok” – gondolta, és megfordult, hogy elmenjen. Ekkor hallotta, hogy valaki a nevén szólítja. „Pancsenelló!”

A hang mély volt és erős. Pancsenelló megállt.

– „Pancsenelló! Milyen jó, hogy látlak! Gyere, hadd nézzelek meg!”

– „Te tudod a nevem?” – kérdezte a kis wimex.

– „Hát persze. Én készítettelek.” Éli lehajolt, felvette, és egy padra ültette.

– „Hmmm…” – mondta a készítő elgondolkodva. „Úgy látszik, rossz jegyeket kaptál.”

– „Én nem akartam, Éli, igazán mindent megpróbáltam…”

– „Ó, előttem nem kell védekezned, gyermekem. Engem nem érdekel, hogy a többi wimex mit gondol.”

– „Nem?”

– „Nem. És téged se kéne, hogy érdekeljen. Kik ők, hogy csillagokat meg szürke pontokat osztogatnak? Ők is wimexek, ugyanúgy, mint te! Az, hogy ők mit gondolnak, az nem számít, Pancsenelló. Csak az számít, hogy én mit gondolok. És én úgy gondolom, hogy te nagyon értékes vagy.”

Pancsenelló nevetett. „Én? Értékes? De hát nem is tudok gyorsan menni, nem tudok ugrálni, jön le rólam a festék… Miért vagyok fontos neked?”

Éli Pancsenellóra tette a kezét, és nagyon lassan így szólt:

„Azért, mert az enyém vagy. Ezért vagy nekem fontos.”

Pancsenellóra még soha senki nem nézett így. Legkevésbé nem az alkotója. Azt se tudta, mit mondjon.

– „Mindennap vártam, hogy elgyere” – magyarázta Éli.

– „Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak bélyegek.

– „Tudom, ő már beszélt nekem rólad.”

– „Miért nem ragadnak rá a matricák?”

– „Azért, mert eldöntötte, hogy az, amit én gondolok őróla, fontosabb neki, mint amit az emberek gondolnak. A matricák csak akkor ragadnak, ha hagyod őket.”

– „Micsoda?”

– „A matricák csak akkor ragadnak, ha azok fontosak neked. Minél inkább bízol a szeretetemben, annál kevésbé lesznek fontosak a matricák.”

– „Nem vagyok benne biztos, hogy értem-e, amit mondasz.”

– „Majd megérted. De az időbe fog telni. Sok matricád van. Most csak annyi a teendőd, hogy gyere el hozzám minden nap. És hadd emlékeztesselek arra, hogy én törődöm veled.” Éli leemelte Pancsenellót a padról, és letette a földre.

– „Ne felejtsd el – szólt utána Éli, miközben a wimex kilépett a házból – te értékes vagy, mert én alkottalak téged. És nem tévedek.”

Pancsenelló nem állt meg, de a szívében ezt gondolta: „Azt hiszem, ezt komolyan mondja.” És amikor ez megfogalmazódott benne, egy szürke pont lehullott a földre.

*

                Lábnyomok

             Egyszer    valaki

        azt álmodta, hogy az  Úrral

   együtt menetelt az úton,  miközben

  életének egyes  jelenetei villantak fel

 előtte  az  égbolton.   Közben   két   sor

lábnyomot  látott  a  homokban    egymás

mellett   haladva.   A   sajátját  és   az  Úrét.

   Amikor   az  utolsó     jelenethez  érkezett,

visszatekintett   a    lábnyomokra.    És   ekkor

észrevette,  hogy  az  út  folyamán sokszor csak

 egy sor lábnyom volt  látható. Arra is felfigyelt,

   hogy  ez életének legkeservesebb szakaszainál

    fordult elő. Bántotta  a  dolog és megkérdezte

      az  Urat: Uram,   te   megígérted,   hogy   ha

        egyszer  elhatároztam,  hogy  követlek  té-

         ged,    te    mindig   velem  jársz   életem

          útjain.     De   íme,  a  legnyomasztóbb

            esetekben csak egyetlen sor lábnyom

             látható.  Nem   értem,   hogy  éppen

               akkor  hagytál  volna   el,  mikor

                leginkább    szükségem     volt

                 rád.  Az Úr így  felelt: Drága

                gyermekem,     én    szeretlek

              téged  és  sohasem  hagynálak

            el.   A    megpróbáltatás   idején,

           amikor úgy szenvedtél,  amikor

            csak  egy sor lábnyomot látsz,

                akkor karjaimra vettelek,

                    és úgy  hordoztalak.

 *






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 4
Heti: 8
Havi: 197
Össz.: 50 105

Látogatottság növelés
Oldal: Írások 2
P. Hartai Gábor SDB - © 2008 - 2024 - gaboapo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »